A mérleg egy fontos kimutatás a beszámolón belül, melyet megfelelően kezelve információkat nyerhetünk ki, a benne található számok értelmet nyernek.

A mérleg

A mérleg egy stock típusú kimutatás, vagyis állományi adatokat tartalmaz (pl. készlet állománya, beruházások állománya, hitelek állománya, stb). Ennél a tulajdonságánál fogva egy adott időpontra vonatkozóan mutatja be a gazdasági társaság eszközeit és forrásait.

Itt megjegyzem, hogy a nemzetközi számvitel az eszközök (assets) fogalma helyett a forgóeszközök (éven belül felhasználásra vagy kivezetésre kerülnek) és befektetett eszközök (komplementer fogalom, minden befektetett eszköz, ami nem forgóeszköz) fogalmakat használja.

A magyar számviteli törvény (2000. évi C törvény) az eszközök osztályát főcsoportokra osztja. Ezek: befektetett eszközök (éven túli), forgóeszközök (éven belüli) és aktív időbeli elhatárolások. A főcsoportokon belül csoportok vannak (pl. készletek, követelések, stb).

Röviden az eszközökről, forrásokról

Az eszközök azt mutatják be, hogy mivel rendelkezik „fizikailag” a társaság. Ezzel szemben a források azt mutatják meg, hogy az eszközöket milyen formában finanszírozzuk (mi a forrása). Például készletet beszerezhetünk egy partnertől (szállítótól), de egyéb (legális) módon is szert tehetünk készletekre (pl. magunk termeljük, ingyen kapjuk valakitől, a tulajdonos adja a vállalkozásnak, stb). Itt el is értünk ahhoz, hogy a mérlegsorok miért fontosak: szegmentálhatjuk az eszközeinket szempontok szerint. Mit értek ez alatt?

A készletek csak egy gyűjtő fogalom, ami sok mérlegsort foglal magába: anyagok, áruk, félkész és befejezetlen termelés, késztermék, stb. Azt, hogy melyik sorra kerül egy adott eszköz az dönti el, hogy mi az eszköz „rendeltetése”. Vegyünk egy alapvető eszközt: tehergépkocsi. Ez lehet egy vállalatnál késztermék vagy befejezetlen termelés (pl. egy autógyárban a futószalagról legurult jármű, vagy a még futószalagon lévő jármű), de lehet áru egy másik vállalatnál (pl. autószalon), de lehet befektetett eszköz egy harmadik vállalatnál (pl. szállítmányozó vállalat). Tehát az, hogy egy eszközt hova sorolunk be, mindig az adott vállalat alaptevékenységétől függ („ami az egyiknek szemét, a másiknak kincs”).

(Mindig nyitott szemmel kell járnunk, hogy a rutinból eredő hibákat minimalizáljuk)

Térjünk át a forrásokra. A források, ahogy korábban írtam, azt mutatják meg, hogy „honnan” van az eszközöm. Lehet a tulajdonos által adott (saját tőke része), külső érdekelt által adott (kötelezettség, pl. hitelezett, vagy szállítótól beszerzett). A nemzetközi számvitel is inkább ezt az utóbbi megbontást használja a források (liabilities) helyett, vagyis saját tőke és kötelezettségek fogalmakat használ. A két fogalom között számos különbség van, de lényegében aszerint bontja szét, hogy a tulajdonos vagy külső fél az, aki finanszírozza a vállalatot.

A számviteli törvény a vállalat méretétől (és választásaitól) függően eltérő mélységű mérlegstruktúrát ír elő, de ezzel most nem terhelnélek titeket, inkább nézzük meg, hogy mit lehet megtudni a mérlegből.

A mérleg felépítése

Most biztos azon jár az agyatok, hogy miért pont így épül fel a mérleg? Nos ez nem egyszerű, de megpróbálom leegyszerűsíteni: csak. A mérlegek sokféleképp néznek ki (pl. vannak likviditási mérlegek, amik lejárat szerint csoportosítanak), a magyar számviteli törvény által preferált típus úgy épül fel, hogy eszköz oldalon fentről lefele haladva vannak a lassan mozgó eszközök (pl. gépek, ingatlanok), majd a gyorsan mozgó eszközök (készletek, követelések), és a legvégén vannak az aktív időbeli elhatárolások (évek közti rendező tételek, ezekről külön bejegyzésben olvashattok részletesebben).

Forrás oldalon hasonló a helyzet, vagyis fent vannak azok a források, amiket rövid időn belül nem vonnak ki a vállalatból (tulajdonos által rendelkezésre bocsátott jegyzett tőke, tartalékok), majd a céltartalékok és a külső érdekeltekkel szembeni kötelezettségek következnek (hitelek, szállítói kötelezettségek és olyan egyéb érdekeltek, akik hamar szeretnék tőlünk visszakapni a pénzüket), és végül a passzív időbeli elhatárolások zárják a sort.

A felépítésében szerepet játszik a könyvvitel (számlasoros könyvelés vagy „akasztófa”). A számlasoros könyvelés volt a számvitel alapja, ahol egy akasztófa alatt gyűjtötték az adott „számlának” a mozgásait. Itt a számla alatt ne a modernkori számlára gondoljatok, ez igazából egy technikai fogalom. A számlák a mérleg és eredménykimutatás elkészítésénél segítenek.

(Szemléltetőkép a számlasoros könyvelésre, vagy inkább a mérleget látom?)

A számlák lehetnek eszközjellegűek (aktívák) és forrásjellegűek (passzívák). A kettő között egyszerűen annyi a különbség, hogy az eszközjellegűeknél az akasztófa bal oldalán (tartozik oldal) lévő tételek növekedéseket írnak le, míg a jobb oldalán (követel oldal) lévő tételek csökkenéseket. A forrásjellegűek pont fordítva vannak, tehát bal oldalán csökkenések, jobb oldalán növekedések vannak. Ez a megkülönböztetés a mérleggel analóg, hiszen ott is a baloldalon eszközök, jobboldalon források vannak.

Fontos, hogy a tartozik és követel szavaknak nincs mögöttes jelentése, tehát semmiképp ne próbáljuk meg értelmezni ezeket. A tartozik oldalra könyvelés annyit jelent, hogy a számla bal oldalán (eszköz oldal) fogok számot írni. Tehát a tartozik nem tartozást jelent, hanem egy oldal megjelölése (akár azt is mondhatnánk, hogy a bal oldal, de ezt így nem használják a gyakorlatban).

Értelmezés

A mérleg értelmezése előtt számításba kell vennünk, hogy milyen mérlegünk is van. Ha külső felhasználói vagyunk, akkor figyelembe kell vennünk, hogy a mérleg valószínűleg már egyáltalán nem aktuális képet mutat, hiszen jó öt hónap telt el a mérlegfordulónap óta.

Ezen felül az információ tartalma is eltérő lehet vállalatonként, ugyanis a számviteli törvény nem ír elő kötelezően olyan részletes bemutatást egy kisebb vállalat számára, ahogy egy nagyobb vállalat számára viszont előír. Itt három tényezőtől függ, hogy milyen beszámolót (és milyen mérleget) készít egy vállalat. Ezek:

• éves nettó árbevétel,
• mérlegfőösszeg,
• foglalkoztatottak létszáma.

Ha a fenti három értékből kettőben meghalad egy határértéket a vállalat, akkor egyre összetettebb beszámolót kell készítenie.

Mivel a mérleg állományi (stock) adatokat tartalmaz, így egy adott időpontra vonatkozó értékekkel rendelkezünk (pl. a követeléseink értéke 500 000 Ft). Ezeket összemérhetjük többféle módon is:

• vertikális mérlegelemzés (pl. követelések aránya a mérlegfőösszegen belül),
• horizontális mérlegelemzés (pl. befektetett eszközök viszonyítása a saját tőkéhez),
• egyéb pénzügyi mutatók (pl. árbevétel és készletérték hányados).

Ezen felül az értékelést érdemes több nézőpontból is elvégezni:

• idősorosan (pl. saját vállalat mutatói több éven keresztül hogyan változtak),
• iparági szinten (pl. saját vállalati mutatók és iparági átlagok eltérései),
• hüvelykujj-szabályok (pl. likviditási hüvelykujj-szabály).

Az elemzés korlátai

Attól, hogy egy mutató jól leképez egy adott iparágat, még nem biztos, hogy más iparágban is működik. Például a magas pénzeszköz állományt tipikusan negatívan értékelik, mégis egy pénzváltónál elengedhetetlen.

A múltbeli adatok nem korrelálnak a jövővel. Mondhatjuk, hogy aki a múltban nyereséges volt, az a jövőben is az lesz, ugyanakkor ezt senki nem garantálhatja. Tegyük fel, hogy holnap feltalálják a teleportációt, ami még olcsó is. Mi lesz ezután a tömegközlekedési vállalatokkal és csomagszállítókkal?

A pénzügyi adatok nem mindig mutatják a valóságot, tehát érdemes az egyéb információkra is odafigyelni (pl. iparági előrejelzések, elemzések). Ezek az úgynevezett kvalitatív (tehát minőségi) információk segíthetnek egyaránt megérteni egy adott iparág helyzetét és jövőjét.

A mérleg önmagában történő elemzése is könnyen tévútra csalhat. Sok kiskereskedelmi egység (bolt) az év végi leltározás miatt csökkenti a raktárkészleteit. Így ugyan sokkal gyorsabban végeznek a leltározással, de a mérlegben az látszódik, hogy nincs semmi készlete. Ha ezt az értéket az előbb említett információval és mondjuk egy magas ELÁBÉ-vel (eladott áruk bekerülési értéke) együtt olvassuk, már rögtön megnyugtatóbb képet kapunk.

A mérleg elemzésénél még oda kell figyelnünk arra, hogy az év végi eseti események hatását felerősíti. Tegyük fel, hogy egy nagy vevőnk éppen év vége előtt egy nappal fizette ki a tartozásait. Ha megnéznénk az év végi mérlegét azt látnánk, hogy a vezetőség képtelen megfelelően kezelni a pénzeszközeit, mivel ott áll a bankszámlán és nem termel hasznot. A valóságban pedig csak egy év végi eseti tételről van szó.